“A tavasz ravasz”

“A tavasz az ravasz!” – mondják sokan a tél utáni első napsugarak láttán. Bizony figyelni is kell, hiszen úgy meg tudunk örülni annak, hogy a kevésbé mozgalmas hónapok után végre újra a szabadban tölthetjük majd időnk nagy részét, hogy kellemetlen csalódásként ér minket minden egyes alkalom, amikor reggel az utcára lépve csak a csípős hideg fogad.

A tavasz előszele már az elmúlt héten is lendületbe hozott bennünket. A március idusán megrendezett Hazafias kupán magunkba szívhattuk a nap első tavaszi sugarait, és a D-vitamin szinte azonnal ki is fejtette a hatását, hiszen mindenki mosolyogva menetelt végig a kihívásokkal teli pályán. Ám amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is vette át a helyét a hideg és a szemerkélő eső.

Ennek ellenére nagyszerű eredmények születtek. Férfi versenyzőink közül Bogár Krisztián bizonyult a legjobbnak. Őt Podusil György, majd Papp Péter követte a ranglétrán. Hölgy versenyzőink közül Petkov Orsolya lett a legeredményesebb, a második helyet pedig Fridrich Edina tudhatta magáénak. A legügyesebb újoncunk Kupi Tamás, a legjobban játszó Juniorunk pedig Kálló Levente lett. Nagyszerű játékosainknak ezúttal is gratulálunk!A Hazafias footgolf kupa győztesei

A játék kezdetén Hámori Ferenc – az I. Magyar Bajnokság győztese – bejelentette a III. Magyar Footgolf Bajnokság első fordulójának időpontját. A verseny most vasárnap veszi kezdetét, a legfontosabb információkat a szabályváltozásokról és a játék menetéről a www.footgolf.hu/iii-magyar-footgolf-bajnoksag/ oldalon olvashatjátok.

A bejelentés óta eltelt rövid idő alatt szinte csak napsütésre ébredhettünk reggelente, és  mi már egyre izgatottabban várjuk a bajnokságot! Mit nekünk napfogyatkozás, amikor ilyen fontos eseménynek nézünk elébe?! Már-már a bőrünkön érezzük a nyári forró játszmák és az őszi utolsó rúgások feszült hangulatát. Vajon sikerül megvédenie Zsuppán Péternek a bajnoki címet vagy valaki elorozza előle a legjobbnak járó díjat, amely nem más mint a Magyar Footgolf Bajnoknak járó kupa és az ezzel járó dicsőség! Gyere és tedd próbára magad most vasárnap! Regisztációdat várjuk az alábbi linken: http://footgolf.hu/mfgb-1-fordulo/

A versenyről a képeket keresd a Facebookon, az összefoglaló kisfilmet pedig Youtube  csatornánkon!

Szerző: Feledi Fruzsina

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.